Aktuális téma: a serdülőkor problémái

Olvasóink értékelése: 5 / 5

Csillag aktívCsillag aktívCsillag aktívCsillag aktívCsillag aktív
 

Nyolc iskola közel kétszáz tanulója vett részt az ipolysági városházán megrendezett kortárs konferencián.

A november 28-án megvalósuló szakmai találkozó központi témáját a serdülőkor kihívásai, a problémák megoldásának lehetőségei képezték.

 

Aktuális téma: a serdülőkor problémái

 

„Az előző évekhez képest változtattunk a konferencia tartalmán. Ez előadások mellett szakemberek vezetésével műhelyfoglalkozást is szerveztünk a gyerekek részére. Az esemény célja  a problémák, élmények közös megbeszélése, hogy ezáltal keressük a választ a kamaszkor kihívásaira” – tájékoztatta a Felvidék.ma-t Révész Angelika, a kortárs konferenciát szervező Ipolyság Város Pecsétje Alap ügyvivője.

A nap első részében három szakember osztotta meg gondolatait. Stredl Terézia pszichológus, a Selye János Egyetem tanszékvezetője A kamaszkor örömei és ürömei címmel tartotta meg előadását. Többek között beszélt a Z generáció jellemzőiről, a társadalom felé zárkózott, ám a virtuális térben nagyon is nyitott közösségről. Felvázolta a gyermekkor előrehaladtával változó értékrendszer alakulásának fázisait is.

Miriam Frajtová, a lévai szlovák tannyelvű gimnázium oktatója ismertette a tanintézményben sikeresen működő, serdülőket segítő programot. A budapesti Márk Tibor drogprevenciós szakember, az Árral szemben a jövőért szervezet vezetője  előadásában saját tapasztalatai alapján szólt a droghasználat káros hatásairól.

Az előadásokat követően a jelen lévő iskolák csoportjai rövid hozzászólásaikban ismertették véleményüket, helyzetüket, problémamegoldási javaslataikat. Délután az előadók vezetésével kiscsoportos műhelyfoglalkozásokra került sor.

A konferenciát kezdettől fogva nemzetközi találkozóként szervezik meg. A helyi középiskolák és az alapiskolák végzős tanulói mellett magyarországi tanintézmények tanulói is jelen vannak. Idén az ipolysági Szondy György Gimnázium váci testvériskolája, a Madách Imre Gimnázium küldöttsége mellett a nemrég alakult veresegyházi egyházi gimnázium, illetve az Ipolysági Szakközépiskola csehországi testvérintézménye is jelen volt.

Vácról is minden alkalommal érkeznek résztvevők az eseményre. „Tanintézményünk 10. évfolyamával veszünk részt a konferencián. Nagyon jó kapcsolatunk van a Szondy György Gimnáziummal, kölcsönösen  eljárunk egymás rendezvényeire. Fontosak számunkra az ilyen találkozások, hogy a fiataljaink megismerjék egymás. Diákjaink szívesen jönnek Ipolyságra” ‒  nyilatkozta a Felvidék.ma kérdésére Boda Mária, a váci Madách Imre Gimnázium tanára.

Az esemény határon túli résztvevői számára szerdán városnézéssel folytatódik a program. A magyarországi és csehországi diákok megismerkednek a város oktatási és kulturális intézményeivel, Ipolyság nevezetességeivel.

Pásztor Péter felvételei az eseményről. 

 

 

A teljes cikk itt olvasható: http://felvidek.ma/2017/11/aktualis-tema-a-serdulokor-problemai

 

Tags:

Kövess minket Facebookon:

Közösségi oldalaink:

© Árral szemben a jövőért alapítvány 2016 - 2018